✨ LÉLEK-TÁNC ✨

Mióta két lábra álltam, szerintem én azóta táncolok…. 💃🏻
Amikor táncolok, zenére mozdul a testem, mintegy kifejezve a bennem lévő mély érzéseket, ami ezáltal kerül „napvilágra” 🌞
Számomra ezért is nehéz „kötelező” tánclépéseket, „formációs-táncot” megtanulni, mert van, hogy a szívem másfelé visz, mint a fejem… jó-jó, bevallom, ez többnyire így van… 💖 ..és persze az sem mindegy, hogy milyen a ZENe… 🎶🎵🎶
Életem során többféle táncot kipróbáltam, tanultam, azonban számomra kikristályosdott, hogy az úgynevezett „szabad-tánc”, bármilyen angol, vagy magyar elnevezést kapjon, az az én mozgásformám, amiben megélem az érzéseimet, feloldom lélekblokkjaimat, és megtáncolom azt, amit szeretnék, azaz teremtek, anyagba öntök… 🤩
Így történt ez a múlt pénteken is, amikor elmentem ‘lélektáncolni’ Tofihoz – akihez az utóbbi hónapokban járok -, hogy ennek a módszernek a segítségével „dolgozzak” önmagamon…
Amikor megérkezünk a tánctérbe, melyet Tofi gondosan előkészített nem csak berendezésben, hanem energetikailag is, én iránymutatásként általában 3 féle kártyából húzok 1-1 lapot: Angyal-kártya, Univerzum kártya, és BELSŐ GYERMEK TAROT.
Ez alkalommal 2 Angyali útmutatást is húztam, és megnéztem még a tánc előtt a lapjaimat szokásomtól eltérően… képeket lásd a lentebb 👇🏻
A bemelegítő gyakorlatok után az egyik „lélek-feladatunk” az volt, hogy hárman táncoljunk együtt úgy, hogy az egyikünk mozdul, azaz táncol érzésből, és a másik kettő, pedig a segítők, azaz maga az Univerzum, aki az önMAGát megtáncoló, körül, benne, vele van….
Elindult a zene… éreztem, hogy nekem idő kell, mert féltem, hogy magához „láncol” az Univerzum, és én kötetlenül, szabadon, áramlóan akartam kapcsolódni hozzá…. 💃🏻🌀

Intermezzo: ”véletlenül” pont előző nap, Újhold napján beszélgettem arról az Édesanyámmal, hogy gondolkodjon el azon, hogy mi a KÖTÖTTSÉG és a KÖTŐDÉS között a különbség, mert úgy érzem, hogy a fontos, hogy nála is helyére kerüljenek ezek a fogalmak – mivel már én is dolgozom ezen egy jó ideje… 😉👌🏻

TÁNCOLTAM, és ebben a táncban megélhettem, megtapasztalhattam, hogy úgy kapcsolódok az Univerzumhoz, ahogyan az nekem jó, és amikor egy kicsit „beleszédülök” ebbe a kapcsolódásba, és visszahúzódok baba-pózba (balászanába), a „csigaházamba”, a magányomba, akkor már nem enged az Univerzum bent lennem, hanem kimozdít a megmerevedett magányomból, és mozdulásra, mozgásra késztet. Ekkor egy pillanatra az az érzésem támad, hogy „mit rángat engem ez az Univerzum??? jjjaaaa, hogy én döntöm el, hogy engedem-e tovább a rángatást, vagy úgy döntök, hogy saját kezembe veszem az irányítást???”
…amikor ez a pillanat tört része alatt átvillant bennem, akkor felálltam, majd egy új átfogással megfogtam a két táncos társam kezét, és elkezdtem érezni a saját erőmet, amivel megmozdítottam, megtáncoltattam az Univerzumot….
CSODÁS, ÉS FELEMELŐ ÉRZÉS VOLT! 🤩

HÁLÁS VAGYOK ÉRTE, hogy ez az érzés meg nem szédített, és amikor vége lett a zenének, csendben megálltam, fixáltam talpaim a talajon, önMAGomba, tengelyembe, középpontomba érkeztem, és HÁLÁVAL TELT SZÍVVEL, BOLDOGAN nyitottam szemeimet, és köszöntem meg a Társaimnak a táncot 🤩🙏🏻💖
CSODÁS ÉRZÉS-ÉLMÉNY volt, ami erre az életemre tutira elkísér – meg lehet, még tovább is… – amit tiszta szívemből ajánlok mindenkinek megélésre, megtapasztalásra 🤗💓 TÁNCOLJUNK 💃🏻
…és a végkövetkeztetés: IGEN-IGEN, én az elmúlt évtized(ek)ben megtapasztaltam, hogy a társas-magány, a MAGÁNY, a MAGÁNYOSSÁG védelmet ad… deee kérdem én, miért is kellene nekem védekeznem??? Mitől, vagy kitől? Ez persze nagy út volt, és haladok rajta most is, és fogok is… azonban ez, egy FÉNYES MÉRFÖLDKŐ, amire emlékezni fogok, mert MEGJEGYZEM 🥰👌🏻

TUDATOSan élő „CSODABOGARAK”nak szeretném jelezni, hogy eljött az az időszak, amikor már nem kell a magányba menekülni a megnemértettség’ miatt, hanem önerőbe állni, szembe nézni az „árnyék-énnel”, a félelmekkel, és vállalni, azt, aki valójában vagyunk: a külső hatások torzításaitól mentes én 😇

HAJRÁ NEKÜNK ÉDES CSODABOGARAIM, KAPCSOLÓDJUNK, ÉS RAGYOGJUNK EGYÜTT, mert az mindenki javát szolgálja, és mert itt az IDŐ 🤩🧭👽