Még augusztusban temetésen jártam…
Számomra ez, egy nagyon meghasonult érzés, amióta az Édesapám meghalt, vagy dimenziót váltott, azaz a lelke kilépett a testéből…
7 éves voltam, amikor az apai nagymamám temetésén szembesültem ezzel a Temetésnek nevezett szertartással először. Már akkor sem értettem miért szomorú mindenki, mikor én nagy boldogságot éreztem…. aztán ahogy „nőttem”, már én is csak a fájdalmat láttam, vagy akartam látni, mint sokan körülöttem… Aztán eltelt 35 év… és én, megértettem, és felfogtam, azaz tudatosodott bennem, hogy mi is történik olyankor, amikor valaki meghal, azaz amikor a lélek elhagyja a testet.
2015. szeptemberében, Édesapám ezen élete második agyvérzését kapta (választotta). Három napig volt éber kómában, és az utolsó reggel arra ébredtem, hogy egy hang szól hozzám mélyről: „Kislányom segíts, mert beszorultam a testembe!”
Félálomban, (thétában) voltam és felismertem Édesapám hangját. Azonnal felültem és belső látásommal érzékeltem, hogy egy fehér alak egy barlangban kuporog és szorong, fél…. még behunyt szemmel ültem az ágyamban, két tenyeremet egymással szemben, vállszélességben előre nyújtottam és belső látásommal (a 3. szememmel) érzékeltem, hogy a 2 tenyerem között ott van Édesapám teste, és én, mint egy wolfram izzószálat, amikor áram alá helyezünk, elkezdtem tölteni arany fénnyel…
Csodálatos és leírhatatlan érzés volt, ahogyan a test töltődött ezzel az arany fénnyel. A hangja is olyan volt, mint amikor a kezdetleges izzókat bekapcsolták és egy mély zúgás és egy fokozatos fény volt érzékelhető, mikor az „izzószálba”, az Édesapám testébe „áram”, azaz energia került.
Szóval ebben a théta állapotban tettem azt, ami a dolgom… az elme nem kérdezgetett, a lélek tette, amit tennie kellett, ami a dolga. Tudvalévő, hogy a test kilépéshez nagyon sok energia kell – bizonyára Te is hallottál már olyanról, hogy vannak olyanok, akik a haláluk előtti napokban, órákban olyan energikusak voltak, jobban láttak, hallottak, mozgékonyabbak voltak – itt inkább az idősebb emberekre gondolok…
Ezen a harmadik, utolsó napon, kora délután mentünk be a kórházba Édesapámhoz és én vittem magammal olyan ásványokat, amik megszólítottak, hogy velem akarnak jönni. Lávakő volt az, aki azt sugalta, hogy tegyem a feje tetejére, majd elhelyeztem, megsimogattam az arcát és kimentem a kórteremből – mert épp egy új embert toltak be és ilyenkor a kórházi szabályok szerint más nem tartózkodhat a kórteremben.
Kimentem a folyosóra, és leültem egy székre, ami az Édesapám fejével kb. egy vonalban volt a fal másik oldalán és behunytam a szemem…meditáltam, azaz dimenziót váltottam és elkezdtem az Édesapám lelkével együtt egy belső gyermek meditációt – és én azóta is így „dolgozom”, egy másik dimenzióban a lelkekkel, aki járt már nálam, az tapasztalta.
A belső gyerek meditáció után visszaengedtek a kórterembe, majd levettem a fekete láva követ a koronacsakrájáról, megsimogattam az arcát boldogságtól könnyes szemekkel, adtam egy puszit a homlokára és csöndben suttogtam: „SZERETLEK APA”, majd eljöttünk a kórházból.
…mintegy 2 órával ezután a szertartás után, az Édesapám lelke kilépett a testéből. Azóta megtudtam, hogy a fekete kövek (ásványok) kapuként is szolgálnak dimenziók között, ami segítette, hogy a lélek a koronacsakrán keresztül ki tudjon lépni a testéből.
Megtörtént…kilépett…
Nem tudom szavakkal leírni azt az érzést, hiszen az agyam tudta, hogy az Édesapámat veszítettem éppen el, azonban a szívem tudta, hogy ez a lélek megnyugvásra lelt, és az igazi egység, a boldogság állapotában van.
Ez az érzés csak addig tud ambivalens lenni, mint a temetés, amíg az eszünkkel akarjuk felfogni azt, amit igazából a szívünkkel (és a 3. szemünkkel) érzékelünk, „látunk”.
Édesapám temetése számomra azért volt nehézség, mert én éreztem a dimenziókapuk megnyílását, és a lélek önfeledt, örömteli boldogságát, a fizikai szemeimmel azonban láttam azt a sok szomorú embert kisírt szemekkel és mélységes fájdalommal az arcukon-szívükön.
Fölnőtt fejjel már tudom, hogy Édesapám temetésén sem értették meg az emberek, és az augusztusi temetésen sem értették meg az emberek akik ott voltak, hogy mi is történik ilyenkor valójában, én mégis bízom abban, hogy egyre többen fogják megérteni és megérezni azt, hogy ez a test múlandó, és a lélek halhatatlan, és a „Mennyországban” FELTÉTLEN SZERETET, BOLDOGSÁG, ÉS EGYSÉG VAN.
Alig bírtam visszafogni a szívbéli kacagásom, amikor Édesapám lelke, mint egy kisgyerek lelkesen duruzsolt a fülembe: „Látod, Guszti bácsi is eljött, hogy össze van esve, bár neki 30 éve azt mondták az orvosok, hogy fél éve van hátra… és erre meg, ő jön el az én temetésemre… hát nem vicces… Hát ez milyen jó, hogy ennyien eljöttek és mind-mind emlékeznek rám…”
Olyan volt, mint egy ártatlanul szemlélődő, lelkesedő kisgyermek, aki tudja, hogy ez a játék véget ért, és majd jön egy másik, de most még ettől köszönünk el, ezt az „élet-játékot” fejezzük be, s vonjuk le/ki a tapasztalatok által megszerzett tudásból az esszenciát, a tanításokat, a „következtetéseket”.
Az már egy másik történet, hogy a testkilépés és a temetési búcsúztatás között folyamatosan tisztítottam a lelket az elmúlt évtizedek „porától”, azoktól a negatív érzetektől, érzésektől, amit magával már nem vihet a fénybe…erről többet és részletesebben a Tibeti könyv életről és halálról* című könyvében lehet olvasni.
Én, az örök optimistaként hiszem, hogy egyre több embernek nyílik meg a szíve és látni fogja a valóságot, a szemmel láthatatlant, amint Antoine de Saint-Exupéry is írta:
„JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER…”
Hiszem és tudom, hogy egyre többen vagyunk, akik már érezzük, látjuk ezt a valóságot, amit nem takar el MÁJÁ fátyla**.
A valóság az, hogy megszületünk – élünk – meghalunk itt, ebben a földi, fizikai síkban, hiszen: „Porból lettünk, s porrá leszünk!”
A fizikai test múlandó, a lélek az állandó, aki testet ölt, hogy tapasztaljon, tanuljon, fejlődjön.
Hát nem csodálatos ez a világ, ha ezzel a tudással – vagy szemüveggel – nézünk rá?
Hát nem fantasztikus a lehetőségek tárháza, ami rendelkezésünkre áll itt a földön a fizikai testünkben ahhoz, hogy megtapasztaljuk azt a számtalan csodát, ami csak itt van a földön és amit csak itt ebben a testben tudunk megtapasztalni itt és MOST?!
…aztán majd egy következő testben jövünk vissza, hogy megtapasztaljunk valami mást, megtanuljuk a következő leckét, és ez egészen addig ismétlődik, míg a lélek már megtanulta a „leckét” és végre ki tud lépni az örök körforgásból, azaz a Szamszárából***.
HAJRÁ NEKÜNK, ÉLJÜNK, TAPASZTALJUNK, „VILÁGOSODJUNK”, ÉS LÉPJÜNK KI AZ ÖRÖK KÖRFORGÁSBÓL!
ÁLDÁS, ÁLDÁS, ÁLDÁS
🙏💜
Kelt: Budapest, 2021.08.26.
* ajánlott szakirodalom: https://moly.hu/konyvek/szogyal-rinpocse-tibeti-konyv-eletrol-es-halalrol
**Májá (szanszkrit: माया, nyugati átírással maya) az indiai filozófiákban használt többjelentésű szó. A májá legegyszerűbb fordítása: illúzió, vagy: nem az, aminek tűnik. Összetett szó, melynek jelentése: má = nem + já = ez vagy az. Májá = nem az.
Valódi ez a világ? A válasz: májá, vagyis nem az. Hamis képzet ez a világ? A védánta válasza: májá, vagyis nem az. Nem azonos a nemlétezővel sem. Nem valóságos, de nem is valótlan. A májá tágabb értelemben az anyagi létre utal. A májá annak illúzióját jelenti, hogy relatív szemléletmódunkat valóságnak tartjuk, hogy összekeverjük a térképet a tereppel. Az anyagi világ létezik ugyan, de csak átmenetileg. Úgy létezik, ahogy egy álom: egy ideig van valósága, végül azonban minden szertefoszlik. FORRÁS: wikipedia
***A szó (saṃsāra, szanszkrit: संसार, magyaros átírásban szanszára vagy szamszára) jelentése „vándorlás”, átvitt értelemben „létforgatag”, a születés és a halál körforgása, a lélekvándorlás indiai formája. A motívum nem egyetlen valláshoz kapcsolódik, egyaránt jelen van a buddhizmusban, a hinduizmusban, a dzsainizmusban és a szikhizmusban, de más ezekhez közelálló vallásokban is. Eszméjének eredete – a karmához hasonlóan – vita tárgyát képezi. Az élőlények tetteinek következményeként jön létre (→karma). A körforgásból ki lehet lépni, ez a megszabadulás (→móksa, →nirvána, →kaivalja), amelyet a törekvő a szanszára legyőzésével érhet el, vagy úgy, hogy felismeri, hogy a létezés illúzió (májá). FORRÁS: wikipedia