

Spirituális tanító, életvezetési tanácsadó, tradicionális jógaoktató, 3 diplomás mérnök vagyok.
Ars poétikám:
„Mindenhez értek, de semmihez sem,
Lelkesedek, s lelkesítek,
örömömmel örömöt teremtek,
szívemmel szíveket érintek,
ez az én ÉLETEM.”
Emlékszem, hogy kislány koromban tanító néni, bemondó néni (mint a Kudlik Juli, vagy a Tamási Eszter) és énekes-táncosnő akartam lenni…
…és három mérnöki diplomát szereztem…
7 év kaszinói munka és mintegy 12 év zöldfelület-gazdálkodásban eltöltött idő, valamint a sikertelen gyermekvállalásaim, és sikertelen házasságom után megkérdőjeleződve láttam egész eddigi életemet, a nőiességemet, amikor elindultam egy mély belső lelki útra, befelé önmagam felé, hogy lássam, értsem, tudjam, hogy „ki vagyok én?” „mi az életem értelme?” és „mi az én hívatásom?”
2009-ben indultam el spirituális utamon, hogy megismerjem önmagam és a valóságot.
2015-ben Édesapám halála még inkább felébresztette spirituális látásomat, érzékelésemet, és képességeimet. Éreztem, hogy az emberekkel való foglalkozás, a lélek-gyógyítás az én igazi hívatásom, és ezzel szeretnék foglalkozni.
2018-ban Tradicionális Jógaoktatói diplomát szereztem, ami elmélyítette a test-lélek-szellem hármasságán keresztüli szemléletemet. Csakraharmonizáló meditációkat és jógaórákat kezdtem tartani, közben gyermek és kismama jógaoktatói képzéseken is részt vettem.
Megtapasztaltam, hogy az energiaközpontok (csakrák) harmonikus működése mekkora hatással van az egészségünkre, illetve dimenzionális érzékelésem tovább fejlődésével, vezetett relaxációban blokkoldásokat végzek, valamint saját módszerem az „ÁLOM + OLDÁS”-ban, és a „BELSŐ GYERMEK GYÓGYÍTÁS”-ban a tudatalatti üzeneteit oldjuk meg, bontjuk ki a morfogenetikus mezőben csoportosan, és egyénileg is.
Pár hónapja a Dr. Bach-féle virágeszenciák is az életem részévé váltak, és saját fejlesztésű „Csakraharmonizáló virágeszenciák”-at készítettem magamnak és a vendégeimnek, amely segít az egészségünk megőrzésében.
Korábban meddőségi, pajzsmirigy problémám is volt – ki akarták műteni a pajzsmirigyemet – illetve miómákat diagnosztizátak a méhemen, a méhemben. Alternatív utakon, minimális gyógyszer használattal ezek betegségek és tüneteik mára elmúltak, megszűntek.
Mi az, amit én tudok neked adni?
Odaadó figyelmemmel, holisztikus szemléletemmel, a tanult és „kapott” képességeimmel támogatlak a lelki-spirituális utadon, egy még örömtelibb, boldogabb, és egészségesebb élet élj, hogy lásd és megismerd önmagad, hogy „KI VAGY TE?”
BÍZOM BENNE, HOGY HAMAROSAN VELED IS TALÁLKOZOK, ÉS TE IS MEGAJÁNDÉKOZOL BIZALMADDAL!
FELTÉTLEN SZERETETTEL FOGADLAK EGYÉNI ÉS CSOPORTOS PROGRAMJAIMON!
Marosán Angelika

Életvezetési tanácsadás
Kötetlen beszélgetések a mindennapi problémákról, megoldásaikról. Holisztikus életvezetési tanácsadás a mélyebb összefüggésekért…

Spirituálsi gyógyítás
Kristályterápia, energiaközpont tisztítása, vezetett relaxációs harmonizálás, egészségi problémák mentális szintű feltárása, névmisztika…

Csakra-meditáció
A jóga egyik legkellemesebb, és rendkívül hatékony eszköze. Mély, relaxált állapotban az energiaközpontok harmonikus működését támogatjuk…

Tradicionális jóga oktatás
Segíti a stressz, a félelem és a szorongás oldását, az elme elcsendesítését, a pihentető mély alvást, a koncentrációt, támogatja a test gyógyulását…

Metamorf érintés terápia
Ez a speciális érintés technika, felszabadítja a lelket, a múlt fájdalmaitól és lehetőséget teremt egy kiegyensúlyozott egészséges életre…
VENDÉGKÖNYV





