INTENZÍV ÖNISMERETI KURZUS – avagy a “Társkereső” nevű társas-játék

Amikor eljött az ideje annak, hogy ismét megnyíljak a nagyvilág felé egy bizonyos aspektusban, és kinyilvánítsam tiszta szándékomat az anyag(i világ)ban, úgy éreztem, hogy kész vagyok arra, hogy regisztráljak egy társkereső oldalra.

Valamikor 7-8 évvel ezelőtt voltam már társkereső oldalakon, azonban, csak pár hétig bírtam ott lenni, mert úgy éreztem, – hogy ez a közeg nem az én világom, és diszkomfort érzésem volt, mintha egy Húspiac kellős közepére csöppentem volna én, a VEGETÁRIÁNUS 💡

Akkor elengedtem ezt a vonalat, mert nem akartam/mertem a felszín alá/mögé nézni…. azonban a születésnapom utánpár nappal, és persze egy igen mély és hatékony access bars*-theta healing** kombó oldás után, úgy döntöttem, hogy fejest ugrok az emberi kapcsolódások mélységeibe, és szembenézek azzal amivel pár éve nem bírtam… Gondosan szerkesztettem meg a bemutatkozó oldalt, olyan kedvesen, “angisan”, kellemesen nőiesen, méltóságteljesen, aztán vártam, és figyeltem, mint ahogyan a petesejt, amikor megérett arra, hogy több milliónyi hímivarsejt közül beengedje azt az egyet, amely képes őt megtermékenyíteni. Romantikusan fogalmazva, figyeltem, hogy ki az a Férfi, akire megdobban a szívem. Gondoltam én, misem egyszerűbb ennél…. jaaaaa, perszeeee, meg Hamupipőke és a Szőke Herceg… Eleinte őszintén, asszertíven kifejezve az érzéseimet válaszoltam az ilyen-olyan “táncba-hívó invitálásra”, megkeresésekre…. Érdekes volt tapasztalni, ahogyan a 30-as éveikben járó férfiak közelítenek, hol a maguk szégyenlős vagy követelőző kisfiús módján ajtóstól a házba érkezni, majd a 40-es, 50-es férfiak erőszakos, elnyomó, lenyomó, okoskodó erőből való közeledését…. semmi intellektus…

Színes volt a paletta, és megdöbbenve pislogtam, hogy sok férfi – tisztelet a kivételnek – tényleg azt hiszi, hogy az őskorban vagyunk, és bemegy a nőért a barlangba, majd hajánál fogva kirángatja őt, és alsócsakrás, ösztönös közösülésre kényszeríti… A magam kedves humorával eleinte könnyedén kezeltem ezeket az “ősembereket”, azonban egy idő után úgy éreztem, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy “barlang-lakó” vagyok.

….ééééés ekkor “MEGVILÁGOSODTAM”  😆 ➡ 💡

EZ itt tényleg a KŐKORSZAK, és ÉN EGY UFÓ VAGYOK, aki próbál – mentálisan kommunikálni a “neandervölgyiekkel” – kedves, odafigyelő, megértő szavakkal kommunikálni (ahogyan én szoktam), hogy megismerje a másik lelkét, személyiségét, azonban a másik fél fókuszpontja, az egyes, illetve a kettes csakrában ragadva, csak a nemi szerveimre, illetve a fajfenntartásra összpontosul… Rendben van, ééértem, éééén, értem, hogy a létfenntartás (az evés és ivás) után, a fajfenntartás (a nemi aktus és kielégülés)  a második legerősebb mozgatóerő, melyet itt a FÖLD nevű bolygón meg tudunk tapasztalni… no,de… azért legyünk már EMBEREK! …úgy méltósággal, önmagunkat és másikat tisztelve!!! Értem én, hogy fenn kell tartani ezt a fajt, de kérdem én, e fajnak melyik szintjét???

Kérdésem nyilván költői, hiszen tudom, hogy a Föld, vagy egy Felettes erő, vagy a LegFelsőbb, vagy a JóIsten, úgyis “kezeli” ezt a helyzetet, pár “jóképű” természeti katasztrófával, vagy egy vírussal, vagy egy következő jégkorszakkal, melyet, (tanulmányaim során olvastam) mindig egy felmelegedés előz meg… (Brit tudósok és persze magyarok is megállapították ezt.)

Szóval, visszatérve a tapasztalásaimra, voltak olyan mélységes megéléseim, amikor szomorú, elkeseredett, dühös voltam, és persze olyanok is, amelyek mosolyt és kacagós könnyeket csaltak arcomra, és hála a Jóégnek’ voltak olyan méltóságteljes megnyilvánulások is, amelyek bizalmat adtak, hogy higgyek abban, hogy vannak még UFÓk rajtam kívül, csak mi épp nem rezgünk össze, tehát, nincs dolgunk egymással…

HÁLÁS VAGYOK ezekért az ÉRZÉSEKÉRT és FELISMERÉSEKÉRT  🙂  _/\_

Bevallom őszintén, hogy eleinte dühítő, majd dacos, elutasító, és elkeserítő volt számomra, amikor egy-egy “kőkorszaki megnyilvánulás” után, kedvesen elutasítva a másikat, megjelent az ezidáig elfojtott agresszió, és fenyegetésbe, pocskondiázásba torkollott a másik fél reakciója. Közben megértettem, hogy ezt veszteségként éli meg az ember, amikor nem kapja meg azt, amit nagyon akar, amire ösztönei hajtják, amire vágyakozik.

Most már látom, értem és érzem ezeket a férfiakat, akiknek sérült a “Belső gyermekük”, az őket ért megaláztatások, bántalmazások, lelki és testi sérülések, melyeket bárkitől is kaptak, vagy “hoztak magukkal” transzgenerációsan, még el vannak fojtva, nincsenek ki/feldolgozva.

Azonban ezek a sérülések, sajnos észrevétlenül ott mélyen, legbelül, sejtszinten, folyamatosan “dolgoznak”, és újra és újra ugyanazt a “dallamot” játsszák tudattalanul, mint amikor a lemezjátszó tűje megakad a lemez barázdájában… ugyanabból a kottából játszanak, mint szüleik, nagyszüleik…stb… játszották/játsszák az életüket.

HISZEM, hogy MINDENKInek eljön egyszer az a pont az életében, amikor FELÉBRED, és rájön, hogy ő nem akar ennek a lemeznek a barázdájában maradni, és ugyanabból a kottából élni az életet, és a tű továbbugrik ezen a mintá(zato)n. Azonban ehhez BÁTORSÁG és TUDATOSSÁG kell… igen-igen, BÁTORSÁG, mert persze fontos, hogy felismerjük a mintát, ami nem teszik, amivel már nem tudunk azonosulni, amiben nem bírunk tovább élni, azonban nagyon-nagyon fontos a következő lépés is… MEREK-E CSELEKEDNI, tenni azért, hogy az életem még ÖRÖMTELIBB, BOLDOGABB, és EGÉSZSÉGESEBB legyen, mint amit a “kottámból” élek? Elég bátor vagyok-e ugrani az ismeretlenbe, és vállalni azt amit…  …amit nem ismerek…

Én bevállaltam, és ugrottam, és nem volt fájdalommentes folyamat, sőőőt, voltak nagy fájdalmaim, azonban, mindig kaptam támogatást, erőt, biztatást, és folytattam/folytatom utam, éééés MEGÉRTE / MEGÉRI.

Megéri, mert úgy élem az életem, ahogyan az valóban JÓ NEKEM, és nem úgy, ahogyan a szüleimnek, vagy bárki másnak az megfelelő, vagy szerinte jó, mert már tudom, hogy az, amit mások jónak értékelnek, az nem biztos, hogy nekem is az, mert amikor figyeltem, s megfigyeltem önMAGamat, akkor belül feszültséget, szomorúságot, elutasítást, dühöt éreztem, melyet elfojtottam, s ebbe összetörtem, és megbetegedtem… azonban ahhoz, hogy tudjam, hogy mi jó nekem, és mi nem, ahhoz tapasztalnom kell, és megtanulnom, hogy KI VAGYOK ÉN? MI AZ AMIT VALÓBAN ÉN AKAROK és VALÓBAN JÓ IS NEKEM? – és nem azért mert a szüleim, a tanáraim, a barátaim/barátnőim, szomszédaim…stb. megmondta. EZ AZ IGAZI FELNŐTTSÉG, avagy LELKI ÉRETTSÉG.

HÁLÁS VAGYOK A TAPASZTALÁSOKÉRT, és azért is, hogy egy újabb szemszögből, láthattam rá a saját életemre, és mások életére is.

Csodálatos érzés, folyamatosan énem egy-egy újabb oldalát, szeletét fel/megismerni, amikor ÉLEK, MEGÉLEK, TAPASZTALOK, és MEGENGEDEK, és nem elfojtok, és tagadok, és elutasítok, és ellenállásban vagyok 😉

HÁLÁS VAGYOK azért, hogy  el tudtam elengedni, a korábban érzett dühömet, elutasításomat, elkeseredésemet, egy hét leforgása alatt, és át tudtam formálni ezeket a negatív érzelmi mintáimat egy elfogadó együttérzéssé.

Az elfogadó együttérzés az nem sajnálat, hanem, egy egy-helyben álló, megfigyelő, ítélkezés- és érzelem-mentes állapot, JELENLÉT.

 

ELFOGADOM, HOGY MINDENKI A SAJÁT SZINTJÉN TUDJA KEZELNI A HELYZETÉT, AMIVEL ÉN NEM AZONOSULOK, EGYSZERŰEN HÁTRALÉPEK, MEGTARTOM ÉN-HATÁRAIMAT,  ÉS  NYITVA HAGYOM SZÍVEMET.

♥♥♥

HATALMAS FELISMERÉS és transzformáció volt számomra ez a “Társkereső” nevű társas-játék, ami az én egyéni, intenzív önismereti kurzusommá lett. ♥

 

HÁLÁS VAGYOK – SZÍVEM RAGYOG ♥

 

Kelt: Budapest és Balatonmáriafürdő, 2021.07.10. Újhold napján