A BETEGSÉG átok, vagy áldás?

 

Vajon mi a Te válaszod erre a kérdésre? Szerintem az, amit évszázadok óta belénk égettek szavakkal, tettekkel…  Most azonban arra KÉRLEK, hogy légy TUDATOS, és nézz rá az életedre, a betegségeidre ok-okozati összefüggésben.

Amikor elkezdtem ránézni én is a betegségeim lelki okára, kristálytisztán megértettem, hogy a betegség, mint tünet a lelkem fel nem dolgozott vagy meg nem oldott traumája, sérülése, ami lehet előző élet(ek)ből hozott, vagy transzgenerációsan (felmenő ági rokonságtól átvállalt, hozott,) „örökölt”.

Te elgondolkodtál már ezen?

Amikor elkezdtem az önismereti utamat járni, én megtanultam, a KARMA TÖRVÉNYÉT, mely szerint minden okkal történik, hiszen, minden akcióra van reakció, azaz minden érzésem, gondolatom, tettem, cselekedetem kihat és vissza is hat rám. Ez mit is jelent?

Azt jelenti, ha én bántok valakit, akkor ezt a bántást tutira vissza fogom kapni. Lehet, hogy mástól kapom vissza, lehet tőle…lehet nem ebben az életben, lehet egy másikban, de biztosan visszakapom, mert az Univerzális törvények szerint: „Amit adok, azt kapok”.

Ez mindenkire és mindenre igaz, azaz a jó-szándékú gondolatokkal, tettekkel, cselekedetekkel is így van.

Tehááát, az ÉN FELELŐSSÉGEM, hogy kellően TUDATOS LEGYEK abban, hogy milyen érzéseket táplálok mások felé (harag, méreg, düh, elfojtás, elfogadás, szeretet), mire gondolok, és milyen szándékkal cselekszem.

…és hogy hogyan jön ide a betegség?

A betegség pontosan azt mutatja meg nekem, hogy a lelkemben van valami feldolgozatlan blokk, ami a felszínre került, amit ideje kitisztítani, feloldani.

Illetve azt is megmutatja, hogy valamit másképp kell csinálni.

Egy bizonyos tudatossági szinten – a tapasztalások, és gyakorlások által – már nem el akarjuk kerülni, és homokba dugva a fejünket, csillapítani a tüneteket, hanem vállaljuk alázattal és megengedésben a testi fájdalmakat – itt csöndben jelezem, hogy ezek annál rövidebb ideig tartanak, minél megengedőbbek, alázatosak vagyunk.

Ezzel nem azt mondom, hogy zárjunk ki minden XX. illetve XXI. századi medicinát, csak azt, hogy ameddig lehet, engedjük, hogy a test kidolgozhassa magából ezt a méreganyagot, blokkot, sérülést.

Amikor beteg vagyok, vagy valami baleset ér, én mindig tudatosan ránézek az okozati tünetekre, megfigyelem, mely testrésze(i)met, szerve(i)met, illetve melyik oldalamat érinti(k).

Vannak nagyszerű könyvek*, melyekből elkezdtem „értelmezni” a folyamatomat, hogy ilyenkor testi-lelki-szellemi szinten mi is történik velem-bennem. Ez az úgynevezett HOLISZTIKUS SZEMLÉLET, mert úgy vélem, hogy több-dimenzionális lényként nem csak egy oldalról nézem meg a helyzetet, hanem annyi oldalról, ahány oldalról képes vagyok rá.

Ha meg van a „diagnózis”, akkor elkezdem a gyógyítást…minden esetben más, és más a gyógyítás folyamata, ahogyan a gyökérokok is mások. Van, hogy tudom magam gyógyítani, oldani a blokkot, és van, hogy mástól, másoktól kérek segítséget. Igen, igen, ezen a ponton jelezném, hogy egy ideje – mióta letettem a „spiriegómat” –  és rájöttem, hogy nem vagyok MINDENHATÓ, és, hogy én is, mint sokan itt a földön, egy olyan fizikai testben létezek, ami törékeny, és illik tiszteletben tartanom, és szeretni ezt a testet, amiben a lelkem lakozik ezen életemben. Illetve azt is megtanultam, hogy csak azzal nem történik semmi, aki nem él. Tudom, ha élem, megélem az életemet, akkor valami mindig történik velem, mert ugyebár azzal is tisztában vagyok, hogy ez a Föld nevű bolygó, egy tapasztaló bolygó, és ezért jöttem ide, és ez így van jól.

Megértettem, hogy a gyógyulási folyamatom leglényegesebb része az önismeretem, a tudatosságom, és a hitem!

Miért is fontos a HIT?

Azért, mert ha nem hiszek a folyamatban, és pánikolok, félek, türelmetlen vagyok, akkor a tünetek nem tudnak enyhülni… sőt, erősödni fognak, mert ellenállást tanúsítok, és nem a megengedést, az önátadást, az odaadást.

Az elmúlt év(tized)ek alatt megértettem, hogy én vagyok az, aki vállaltam az adott betegséget, élethelyzetet, és én vagyok az, aki tud tenni azért, hogy a változás megtörténjen, akár önerőből, akár külső segítséggel. Van, amikor a változás akkor tud létrejönni, ha megengedésben vagyok.

Mit is jelent a megengedés pontosan? Sokáig én sem tudtam, hogy mit is jelent az, hogy megengedek. Sokan nem tudják még…

Te tudod milyen az, amikor megengeded, hogy megtörténjen valami, ami a nemcselekvés – a tétlenség – által tud megtörténni?? Gondolj bele, Te hogyan teszed ezt meg az életedben?

Én amikor ránézek egy-egy betegségemre vagy sérülésemre, tudom, hogy miért kaptam, és azt is, hogy ez egy tisztulási, szintlépési folyamat, és gyakorlom a megengedést, az önátadást, a befogadást, és az elfogadást, azaz az ÁLÁZATot.

LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Ez az igazi önátadás! AZ ALÁZAT.

A legutóbbi betegségem (felső légúti tisztulás – hangszál és arcüreg gyulladás, köhögéssel társulva) alkalmával voltak olyanok, akik hitetlenkedve kérdezték Tőlem, hogy Te beteg vagy, és, hogy ilyen magas rezgésszinten is vannak betegségek?

 Csöndesen mosolyra kanyarodott a szám, és annyit mondtam:

Tudod, én is ember vagyok, nem a JÓISTEN, habár Ő bennem van, én azonban, egy fizikai testben élek, és vannak fizikai korlátaim, vannak vállalt karmáim, és vannak életfeladataim is, mint mindenkinek itt a Földön, különben nem lennénk itt…. én pedig azt tapasztaltam az utóbbi időben, hogy már hamarabb gyógyulok meg már, mint korábban, mert megengedésben, és önátadásban vagyok… MEG-engedésben, és nem EL-engedésben, vagy görcsös ragaszkodásban, kapaszkodásban…

Én is, mint mindannyian itt a Földön, hozok feladatokat, amelyeket már egy ideje tudatosan oldok meg, és közben még azt is megtanultam, hogy hogyan éljem meg örömmel, és alázattal ezeket a folyamatokat, amelyek sokszor nagy-nagy fájdalommal, és néha lassú felépülési idővel…

ALÁZAT ÉS TÜRELEM, valamint a befelé figyelés az, amit ad egy betegség.

Ilyenkor a test pihen, és a lélek „dolgozik”. Feldolgoz.

Higgy nekem, és ne félj a betegség(ek)től,

LÉGY TUDATOS, hogy mikor és mi történik veled, és érezd az ÁLDÁST, amit általa kapsz!

Engedd meg magadnak, hogy a betegség által megismerd saját magad, a határaid, a félelmeid, a hited, az erőd, azaz VALÓDI ÖNMAGAD!

ÁLDÁS-ÁLDÁS-ÁLDÁS 🙏💜

HAJRÁ NEKÜNK, LEGYÜNK BÁTRAK, TUDATOSAK, ÉS MERJÜNK BELEMENNI A NEHÉZSÉGEKBE, KÉRJÜNK SEGÍTSÉGET TEST-LÉLEK-SZELLEM SZINTEN, MERT EZÁLTAL FEJLŐDÜNK, HISZEN EZÉRT JÖTTÜNK IDE: TAPASZTALNI, FEJLŐDNI.

🙏💜

 

Egy dolgot azonban jó, ha mindig szem előtt tartunk:

A XXI. századi lehetőségeket illik ésszel használni, mert az „instant megvilágosodsás”, az instant is marad, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik….és valótlan 😉

 

kelt: 2021.10.21. Budapest

 

  • ajánlott szakirodalom, ami nekem teljes mértékben bevált a tüneteim felismerésére, és a lélek gyógyítására: Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona